- Mohács önkormányzata nem csak a régióban, de országosan is egyedülálló példa arra, hogy nem csak költeni tud, hanem évek óta gazdálkodik is, ezért jut saját erő a fejlesztésekhez. Ennek köszönhető az önerős beruházással felépített apartmanház létesítése, vagy a pályázati források olyan értelmes felhasználása, amit a növekvő energiaárak mérséklésére fordítanak - emelte ki ünnepi beszédében Hargitai János országgyűlési képviselő, a Mohács 500 program miniszteri biztosa. Kitért a megújuló alternatív és zöld energiák minél szélesebb körben történő elterjesztésének fontosságára, valamint szólt arról, hogy a városban és térségében egyre több vállalkozás eredményesen pályázva jelentős uniós, illetve központi forrásból fejleszt, ami a gazdaság erősödését jelzi.
Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott karácsony közeledtével ajándékot hozott: Varga Veronikának, az intézmény vezetőjének elegáns csomagolásban a megújult egységek működési engedélyét nyújtotta át.
- A legmunkásabb projektünk volt a dokumentáció összeállítása, mert a mohácsi idősellátás annyira egyedi, hogy a működés feltételei még ki sem voltak dolgozva. Csak a külföldi tanulmányútjaim során jártam egy olyan intézményben, ahol a négyemeletes ház felső szintjén a részben önálló életvitelre képes időseket szállásolták el, majd az egészségi állapotuk változásának megfelelően emeletenként lejjebb költöztek, s végül az alsó szinten a teljes ápolást biztosították számukra. Mohácson ezt a gondozási formát nyújtja a Gólya utcai otthon, miután több mint 700 milliós beruházással önerőből, a város fejlesztési forrásából finanszírozva felépült az apartmanház is - mondta dr. Horváth Zoltán.
Miután Bacsmai László esperes plébános megáldotta a döntően uniós forrásokból, helyi és környékbeli vállalkozók munkája nyomán megújult Gólya utca 15. számú épületrészt, Varga Veronika intézményvezető kalauzolta körbe az ünnepségen megjelenteket a házban.
Itt, valamint a Gólya utca 42. számú intézményrészben a fejlesztés keretében elkészült a körítőfalak hőszigetelése, a nyílászárók cseréje, az épületgépészet teljes felújítása, a fűtés korszerűsítése. Átalakították a konyhát, új vizesblokkok mellett a régieket felújították, a padlózatot és a falburkolatokat kicserélték. A szobákba részben új bútorok kerültek, 50 korszerű betegágy, valamint az önkormányzat önerős hozzájárulásával külön betegszobát is kialakítottak.
A működési engedély birtokában az otthon lakói a jövő héten költözhetnek át a megújult szárnyba. Őket a beruházás idejére - majd két évre - az új építésű apartmanházba helyezték el.
Támogatásban részesült a Mohács Város Önkormányzata által a TOP támogatási rendszeréhez benyújtott „TOP-3.2.1-16-BA1-2017-00013” azonosítószámú, „Egyesített Szociális Intézmény 7700 Mohács, Gólya utca 42. szám alatti „A” és „B” épületeinek energetikai korszerűsítése” című projekt. Aláírásra került a támogatási szerződés, mellyel Mohács Város Önkormányzata 100%-os, vissza nem térítendő támogatáshoz jutott az Egyesített Szociális Intézmény 7700 Mohács, Gólya utca 42. szám alatti „A” és „B” épületeinek energetikai korszerűsítésére a TOP-3.2.1-16 kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati forrásból. A projekt során külső határoló szerkezetek korszerűsítése, nyílászárók cseréje, fűtéskorszerűsítés valósul meg. Jelen projekt keretében akadálymentesítés, nyilvánosság biztosítása és az épületet használók képzése is megvalósul.
A fejlesztés előkészítése megindult, a tervek rendelkezésre állnak. A kivitelezés várhatóan 2020 tavaszán elkezdődhet.
Fejlesztés előtti állapot